„Elárulom, mi a titkom.
Ha szükséged van rám, de nem kéred, hogy segítsek – maradok.
Ha kéred, hogy segítsek, de már nincs szükséged rám – elmegyek.”

Mrs. Green az összeomlás szélén áll. Három gyermeke – Norman, Megsie és Vincent – folyton verekszik, férje, Rory valahol a fronton van, hónapok óta nem is hallott felőle, sógora, Phil arra akarja rávenni, hogy eladja neki a családi gazdaság felét, munkaadója, Mrs. Docherty pedig nagyon furcsán kezd viselkedni. Ha ez még nem lenne elég, a gyerekek puccos unokatestvérei, Celia és Cyril Gray hozzájuk költöznek Londonból, és nem tudni, mikor eszi haza őket a fene, a falu csendbiztosa, Mr. Docherty meg folyton azzal riogatja, hogy bármelyik pillanatban bombák potyoghatnak az égből. Szóval Mrs. Green teljesen ki van készülve. Még maga sem tud róla, de Nanny McPhee-re van szüksége.
Sajnos Mrs. Green még annál is szorultabb helyzetben van, mint fentebb vázoltuk. Phil azt mondta neki, van egy vevő, aki jó árat adna a farmért, a helyzet viszont az, hogy kaszinóbeli adósságát kell törlesztenie a titokzatos Mrs. Bigglesnek – erre kell a pénz. Mrs. Biggles két női pénzbehajtót küld, Miss Hercét és Miss Hurcát, hogy megfenyegessék Philt, és kisajtolják belőle a farm árát. Ha a sógor sikerrel jár, Greenék koldusbotra jutnak.
Herce és Hurca akkor toppannak be, amikor Mrs. Green éppen munkában van. A gazdag városi kölykök és vidéki unokatestvéreik első látásra megutálják egymást, és küzdelmük hamarosan bibliai méreteket ölt. Amikor Mrs. Green hazatér, már teljes a felfordulás. Ekkor kopognak az ajtón, és Nanny McPhee áll a küszöbön, aki azonnal tudja, hogy a gyerekeknek szüksége van rá. Ez azonban csak a bonyodalmak kezdete...

Öt évvel a Nanny McPhee – A varázsdada sikere után Emma Thompson és Lindsay Doran producer ismét összefogtak, hogy a Working Title Films égisze alatt továbbmeséljék a nem hétköznapi nevelőnő kalandjait. „Az első film lényegét így foglaltuk össze: a varázsdada a világtörténelem hét legkomiszabb kölyke ellen – magyarázza Lindsay Doran producer. – A folytatás leginkább abban különbözik az előző filmtől, hogy most nem szülő küzd gyerekekkel, hanem a gyerekek egymással. Nanny McPhee öt új leckét tanít a gyerekeknek, rávezeti őket, hogyan tudnak kijönni egymással, és abban a tekintetben is hasznos tanácsokat ad, hogy a problémákat nem feltétlenül egymás gyepálásával kell megoldani.”
„Mindkét filmben fontos szerepe van a kínzó hiánynak – veszi át a szót a forgatókönyvet jegyző Emma Thompson, aki a filmnek producere is. – Az első történetben Mrs. Brown halála okozza a hiányt, a probléma pedig abból keletkezik, hogy a túl sok gyerek képtelen megférni egymással. A folytatásban pedig az apa nincs jelen, mert valahol harcol a háborúban.”
Még be sem fejezték az első filmet, Thompson már nekilátott az új történet megírásának, amelyből a következő három év folyamán született meg a forgatókönyv. Mindvégig igyekezett hű maradni az eredeti anyag szelleméhez. Nanny McPhee annak idején Mathilda nővérként kezdte pályafutását: ő volt a főszereplője azoknak az esti meséknek, amelyek Christianna Brand és unokatestvére, Edward Ardizzone (ő illusztrálta a mathildás mesekönyveket) családjában hagyományozódtak nemzedékről nemzedékre. Több mint száz év alatt minden generáció újabb és újabb részletekkel gazdagította a komisz kölyköket szelídítő varázsdada legendáját. Christianna Brand a hatvanas években kezdte el papírra vetni a mathildás történeteket, és a mesék olyan örökérvényű értékeket tartalmaztak, amelyeket Thompson mindenképpen meg akart őrizni a forgatókönyvekben is. Bár a sztori és a szereplők újak, a legfontosabb momentumok Nanny McPhee-nél ugyanazok, mint Mathilda nővérnél. Leckék segítségével neveli meg a kölyköket; visszataszító vénkisasszonyból fokozatosan szép nővé változik, ahogy a gyerekek kezdik megszeretni; varázsbottal érvényesíti akaratát, és azonnal mehetnékje van, amikor kérik, hogy segítsen, de már nincs szükség rá – ez mind-mind benne van az új történetekben.
Susanna White tévés rendezőt kérték fel, hogy varázsolja vászonra a történetet. „Amikor megkaptam a forgatókönyvet, éppen Afrikában voltam, és nagy robbanásokat rendeztem a Gyilkos megszállás (Generation Kill) című HBO-s minisorozat számára, amely az iraki háborúról szól – meséli a rendező. – Este megjöttem a sivatagból, elolvastam a forgatókönyvet, és tudtam, hogy meg akarom rendezni. Imádtam már az első filmet is, a mostaniban pedig az fogott meg, hogy az egyik főhős egy fiatal anyuka, akinek szétesik az élete. Azt is nagyon szeretem, hogy Emma és Kirk Jones mitikus figurát hoztak létre: egy varázsdadát, aki ijesztő ugyan, de valahogy szívet melengetően az. Ezzel valóban sikerült maradandót alkotniuk. Azt hiszem, filmünk olyan klasszikus családi mozikkal rokonítható, mint A gyerekek vasútja (The Railway Children) vagy A muzsika hangja (The Sound of Music). Mély érzelmekkel operálnak, ugyanakkor nagyon viccesek – mi is valami ilyesmit szerettünk volna létrehozni.”
White úgy érzi, tévés és dokumentumfilmes tapasztalatai sokat segítettek neki a történet érzelmi üzeneteinek közvetítésében. „Dokumentumfilmes hátteremnek köszönhetően könnyebben megértem az embereket különféle érzelmi szituációkban. Munka közben láttam haldoklókat, születő gyermekeket, jártam halottszemlén, részt vettem különféle ünnepségeken, ezért érzem, hogy mi az, amit a kamera ’valódiként’ tud közvetíteni. Ezt az érzést szerettem volna belevinni ebbe a kitalált történetbe.”

A folytatás számára teljesen új történetet kellett kitalálni. „Akik nem olvasták a Mathilda nővér-mesesorozatot, azt hihetik, hogy az első film az első könyv alapján készült, a mostanihoz pedig a következőt használtuk fel – magyarázza Doran. – Emma azonban mindhárom könyvből kimazsolázta már a legjobb momentumokat, így a második produkció számára nem maradt az égvilágon semmi. Tehát teljesen új ötlettel kellett előállni.”
De miről szóljon a történet? A film alkotói a munka legelején megállapodtak abban, hogy Nanny McPhee NEM megy vissza a Brown családhoz, hogy újabb problémákat oldjon meg. „Egyszer egy rendező barátom azt mondta: mindig a főhős életének legfontosabb napjáról kell filmet készítenünk – mondja Doran. – Kit érdekelne a második legfontosabb nap? Azokra a folytatásokra gondolt, amelyekben ugyanazok a szereplők, mint az első részben, de a konfliktus már nem olyan nagy, mint korábban volt. Ez nagyon jó tanács.”
A megoldás az lett, hogy Nanny McPhee-t kicsit odébb költöztették időben és térben. „Nanny McPhee kortalan és időtlen – mondja Thompson. – Ki tudja, mióta fejti ki áldásos tevékenységét, és hány családot látogatott már meg? Amikor eldöntöttük, hogy odébb költöztetjük az időben, rögtön tudtam, mikor jelenik meg újra – a háború alatt. Olyan családot látogat meg, ahol az apa a fronton van, az anya pedig egyedül cipeli a vállán az összes terhet. Mi következik ebből? Új problémák a gyerekek számára, új bajok a szülőknek, és megint csak öt új lecke Nanny McPheetől.”
Az alkotók azt is eldöntötték, hogy nem jelölik meg konkrétan, melyik háborúról van szó. A filmben sok minden emlékeztet a negyvenes évek elejére, azaz a második világháborúra, de inkább csak az utalások szintjén. „Azt akartuk, hogy a filmben a háború az összes erőszakos konfliktus metaforája legyen – magyarázza Doran. – Azt mondtuk, ’olyan negyvenes évekbeli’ a korszak, de nem ordít, hogy a második világháború idején vagyunk.”
Az, hogy Nanny McPhee előreugrott pár évet, további előnyökkel is járt. Olyan felnőttekkel is találkozhatunk a filmben, akik korábban Nanny McPhee felügyeletére voltak bízva. Az egyik Jeffreys őrmester, a hatalmas termetű katona, aki a hadügyminisztériumot őrzi. „Először azt hihetnénk, hogy nagyon ijesztő figura – magyarázza Nonso Anozie, aki az őrmestert játssza. – De aztán megjelenik Nanny McPhee, és kiderül, hogy valamikor ő is ugyanolyan gyámoltalan volt, mint a kisgyerekek a történetben – mivelhogy egy csapásra most is gyámoltalan lesz.”
Amikor Nanny McPhee először látja Jeffreyst vigyázzban állni, azt mondja: „Lám, harmadik lecke – kivitelezve.” „Sokan találgatták, mi lehetett a harmadik lecke Jeffreys számára – meséli Thompson. – A válasz egyszerű: húzd ki magad.”
Nanny McPhee másik pártfogoltjára a film végén ismerünk rá, amikor megtudjuk, hogy Mrs. Docherty – Maggie Smith játssza – valójában az előző film kisbabája, Agatha Brown megöregedve.
A cselekmény háborús időkbe helyezésének másik érdekes vonzata, hogy nem akármilyen karakterek népesítik be a filmet. Majdnem minden épkézláb férfi a fronton harcol. Aki otthon maradt, az vagy idős (Mr. Docherty, Macreadie gazda), vagy hátországbeli szolgálatot teljesít (Lord Gray sofőrje, Blenkinsop), vagy gyávaságból elsunnyogta a katonaságot (Phil bácsi). Mindezek következtében főleg nőkkel és gyerekekkel találkozunk, akik közül soknak át kell vennie a férfiak korábbi szerepét. Mrs. Green és gyermekei gondoskodnak a családi gazdaság működtetéséről, és a Phil által látogatott kaszinót is egy nő, Mrs. Biggles vezeti (mert Mr. Biggles feltehetően a fronton van). Phil bácsit Mrs. Biggles két „pénzbehajtónője” szorongatja, mert az igazi nehézfiúk szintén harcolnak. Miss Herce és Miss Hurca szemlátomást élvezi, hogy új karrierbe fogtak, és könnyű kitalálni, hogy nem akarják majd abbahagyni, amikor vége a háborúnak, és a férfiak hazajönnek.

Bár a cselekmény hátterében egy közelebbről meg nem nevezett háború folyik, az igazán nagy csetepaték a Green és a Gray család gyerekei között zajlanak. Amikor a sznob Gray gyerekek, Celia és Cyril megérkeznek Greenék farmjára, szinte azonnal vége a békének a fennhéjázó fővárosiak és a féktelen falusi gyerekek között. „Amikor az unkatesóink megérkeznek, mi szeretettel fogadjuk őket, de ők fenn hordják az orrukat, flancos cuccokban parádéznak és gorombák, erre mi berágunk, és onnantól nincs megállás” – magyarázza Lil Woods, aki Megsie Greent játssza.
Greenéknek más bajuk is van azon kívül, hogy megjönnek az unokatestvérek. „Norman 11 éves, de ő a családfő, mert az apja a fronton van – magyarázza a Norman Greent alakító Asa Butterfield. – Az anyukája próbálja biztosítani a család megélhetését, de nehezen megy neki, ráadásul pénz kellene a traktor megjavítására.”
Norman húga, Megsie is igyekszik segíteni, amiben csak tud. „Megsie kilenc éves – mutatja be karakterét Lil Woods. – Igazi vadóc, nem az a kimondottan tündi-bündi kislány. Semmiből nem csinál nagy ügyet, lazán veszi az egész világot. Ő az ezermester a családban, ha nyikorog a kertkapu vagy betörik egy ablak, rögtön ott terem, és megjavítja.”
A Green család legfiatalabb tagja a hatéves Vincent, akit Oscar Steer alakít. „A film elején Vincent igazi rosszcsont, de a végére megjavul – mondja az ifjú színész. – Minden porcelánt összetör a krikettütőjével. Szerencsére a forgatáson nem igazi porcelánt használtunk, és nem nekem kellett összeszedni a törött darabokat.”
Amikor a közönség először találkozik a Gray gyerekekkel, nem tűnnek túl szimpatikusnak, de később kiderül, milyen fájdalmas okok miatt kerültek Greenék farmjára.
„Cyril elkényeztetett úri gyerek, aki folyton kötözködik, de sok jó beszólása is van – mondja a karaktert megformáló Eros Vlahos. – Akarata ellenére jön a farmra a húgával együtt: elküldték őket Londonból. Utálja az egész falusi vircsaftot, mert minden csupa sár, félti a csinos ruháját. Azzal is tele van a hócipője, hogy rengeteg házimunkát kell végezni.”
„Celia Grey undok kis dög a film elején – jellemzi karakterét Rosie Taylor-Ritson. – Egyedül magatehetetlen, ezer cselédre lenne szüksége, és teljesen ki van borulva attól, hogy lezavarták a tanyára a tehenek közé.”
Mivel a filmben rengeteg verekedés van, fontos szerep jutott az Olivier-díjas Toby Sedgwick koreográfusnak. Ő tervezte meg azokat a jeleneteket, amelyekben a gyerekek kegyetlenül gyepálják egymást, illetve amelyekben állatok okoznak felfordulást, például lerohanják a konyhát. „Sokrétűek voltak a feladataim – mondja Sedgwick. – Az egyszerűbb jelenetekben a gyerekek csak kergetik egymást, de van tömegverekedés is, amikor a srácok először egymást ütik, aztán önmagukat, mert a varázsdada így fegyelmezi meg őket. A szalonban zajló tömegverekedésben nagyon sok látványos fizikai poén van, ráadásul több is egyszerre csattan. Szerencsére négy hetünk volt arra, hogy alaposan összerakjuk ezt a bonyolult jelenetet. Bizonyos pantomimelemeket is be kellett vetnünk, hogy amikor a gyerekek önmagukat tépázzák, úgy nézzen ki, mintha a kezük önálló életet élne. Minden gyerek zseniális volt, még a hatéves Oscar is villámgyorsan beletanult, hogyan kell úgy játszani, mintha a krikettütője önmagától csapkodna.”

Maggie Gyllenhaal játssza a családanyát, aki már idegileg és fizikailag is teljesen kimerült. „Mrs. Greennek már a nyelve is kilóg, és a dolgok még mindig egyre rosszabbra fordulnak – mondja a színésznő. – Nagy szüksége van Nanny McPhee-re. A gyerekek folyton verekszenek, és mindent összetörnek maguk körül, miközben Mrs. Dochertynek szüksége van Mrs. Green munkájára, ezért már szinte jártányi ereje sincs.”
Susanna White számára nagyon fontos volt Mrs. Green figurája. „Tetszik, hogy a történetben hiányzik a családfő, ezért minden teher Mrs. Green vállára nehezedik. Még a saját gyerekeivel is alig bír, erre megjönnek Londonból az unokatestvéreik. Maggie-ben megvan az az emberi melegség, ami a figura megformálásához kell, és felfedezhető benne az a kis különcség is, amellyel Emma Mrs. Green jellemét gazdagította. Ráadásul Maggie is édesanya, ezért mélyen átérezte a karakter problémáit.”
„Igazán üdítő, hogy Maggie, aki annyi lendületes, klassz modern nőt alakított már amerikai filmekben, most egy kissé zilált angol családanyát játszik, méghozzá briliánsan” – mondja Emma Thompson.

Míg az első filmben a gyerekek összefogtak az apjuk és dadusaik ellen, most egymással állnak hadban. „Ezúttal nem hét, hanem csak öt gyerek okozza a kalamajkákat – mondja Lindsay Doran. – Ez lehetővé tette, hogy markánsabb karakterjegyekkel ruházzuk fel őket, és külön-külön fontosabb szerepet kapjanak a történetben. Mivel mindegyikük különleges egyéniség, nem volt egyszerű dolgunk, amikor a szereplőket kerestük.”
White A csíkos pizsamás fiúban (The Boy in the Striped Pyjamas) látta először Asa Butterfieldet, és lenyűgözte a játéka. „A kamera valósággal zabálja Asa arcát, szemével pedig egészen megbabonáz – mondja a rendező. – Érzelmi hitelessége egészen elképesztő. Az pedig tényleg már csak hab a tortán, hogy hasonlít is Maggie Gyellenhaalra.”
„Asa tökéletes mint Norman, aki a történet abszolút hőse – veszi át a szót Thompson. – Édesanyjával ketten küzdenek azért, hogy a család valahogy meg tudjon élni. Asa játéka hihetetlenül őszinte és érzelmekkel teli, ami azért fontos, mert Norman (ez édesapám középső neve) hordozza a történet érzelmi üzenetét.”
Lil Woods játssza Megsie-t, Greenék vadóc kislányát. „Lil civilben is farmerlány, aki két kismalacot nevel – mondja Thompson. – Ami a szívén, az a száján, és nagyon erős az igazságérzete. Amikor Lil betoppant a szereplőválogatásra, azt mondtam magamban, nahát, egy igazi falusi kislány. Aztán kiderült, hogy tényleg egy farmon él. Pirospozsgás, szeplős, szélfútta hajú – ő volt a tökéletes választás, a városi lányok a nyomába sem érhettek.”
Oscar Steer játssza Greenék legkisebb gyermekét, Vincentet. „Oscart muszáj volt beválogatnunk, annyira cuki – mondja White. – Olyan kisfiúra volt szükségünk, aki még saját fantáziavilágában él. Mindezt tökéletesen kifejezi trópusi kalapja. Eredetileg a lányomnak szereztem a kalapot az iskolai filmes gyakorlatához, és éppen vissza akartam vinni, amikor Jacqueline azt javasolta, tegyük Oscar fejére. Ez az egyszerű kellék mindennél jobban jelzi, hogy Vincent lélekben nagy kalandor.”
Amikor Thompson Cyril karakterét kidolgozta, attól tartott, egyetlen gyerekszínész sem tudja majd jól eljátszani a szerepet. „Cyril annyira vicces karakter, hogy egy képzett táncoskomikusnak is becsületére válna a megformálása – mondja a színésznő. – Csodák csodájára Eros Vlahos tökéletesen megfelelt az elképzeléseinknek.”
„A meghallgatáson megkértük Erost, játsszon el egy beképzelt kölyköt, akit a szülei vidékre küldtek, és szeretné hazakönyörögni magát – emlékszik vissza Doran. – A kis rögtönzés elképesztően vicces volt, azt csak később tudtuk meg, hogy Eros nyolcéves kora óta stand-up komikus. Tehát azt rögtön láttuk, mennyire szórakoztatóan alakít egy agyonkényeztetett kis majmot, de abban nem voltunk biztosak, tudja-e úgy hozni a figurát, hogy közben azért szerethető maradjon. Aztán Eros komolyabb jeleneteket is eljátszott a forgatókönyvből, és nagyon megható volt, így rögtön övé lett a szerep.”
Celia szerepére nagyon nehezen találták meg a megfelelő kislányt. „Olyasvalakit kerestünk, akiből arisztokratikus elegancia árad, és képes széles érzelmi skálán mozogni – mondja White. – Aztán az egyik meghallgatáson Rosie-ra irányítottam a kamerát, és valami megmozdult bennem. A jóisten is vászonra teremtette, és van benne valami klasszikus szépség. Rendkívül törékenynek tűnik, pedig bátor, bevállalós lány. A mozgása is lenyűgöző, természetesen évek óta balettozik.”
„Nem értek egyet a régi mondással, hogy sose játssz együtt gyerekkel meg állattal – mondja a Phil bácsit alakító Rhys Ifans. – Öröm volt a munka a srácokkal, mert nincsenek üresjárataik és nem is hisztiznek, mint a felnőtt színészek.”