Az Oscar®-díjas Matt Damon (Bourne-sorozat) és Paul Greengrass (A Bourne-csapda – The Bourne Supremacy, A Bourne-ultimátum – The Bourne Ultimatum, A United 93-as) ismét közös film készítésére vállalkozott. A Zöld zóna című lebilincselő thriller hőse egy katona, aki mindent megtesz azért, hogy leleplezzen egy összeesküvést, amely behálóz egy háború sújtotta országot. A magányos harcosnak nincs más választása: valamennyi elvét fel kell adnia ahhoz, hogy kiderítse az igazságot.
Az Egyesült Államok Hadseregének főtörzs-zászlósa, Roy Miller és társai azt a parancsot kapják, hogy kutassák fel Irakban a feltételezések szerint a sivatagban elrejtett fegyvereket. A keresztül-kasul aláaknázott terepen bolyongó katonák tömegpusztító vegyi anyagokat keresnek, ehelyett azonban egy álcázott hadművelet nyomaira bukkannak, amely lehetetlenné teszi küldetésüket.
Miller ellenérdekek szinte átláthatatlan hálójába gabalyodik, titkok és téves információk halmazából próbálja kihámozni kérdéseire a válaszokat, amelyek vagy tisztára mosnak egy bűncselekményekkel vádolt diktatúrát, vagy háborút robbantanak ki az instabil régióban. Az általános zűrzavar közepette rá kell jönnie, az igazság a legkevésbé megfogható fegyver.

Paul Greengrass rendező olyan lebilincselő thrillert akart készíteni, amelynek láttán a néző a valódi háborús zóna közepén érezheti magát. „Ez a film nem az iraki háborúról szól – hangsúlyozza Greengrass. – A Zöld zóna egy Irakban játszódó thriller, és ez egészen más megközelítést jelent. Tapasztalataim szerint a thrillerek akkor működnek a legjobban, ha olyan környezetben játszódnak, amelyek a legsúlyosabb morális kérdéseket vetik fel.”
Az utóbbi tíz évben Greengrass a remekbe szabott akcióthrillerek mestereként szerzett hírnevet. A második és harmadik Bourne-film ritka bravúrt produkált: a kritikusoknak ugyanúgy tetszett, mint a közönségnek. A rendező ugyanakkor kompromisszumot nem ismerő, aprólékosan kidolgozott drámáiról is híres.
A United 93-as című filmje azokról az emberekről szólt, akik szeptember 11-én bátran szembeszálltak a repülőgépüket eltérítő terroristákkal. Greengrass nem csupán tisztelgett az életüket vesztett hősök előtt, hanem olyan drámai thrillert készített, amely bevonta a közönséget az események forgatagába. Greengrasst a filmért 2007-ben Oscar®-ra jelölték legjobb rendező kategóriában, a produkció jelölést kapott a Writers Guild of Americától (Amerikai Forgatókönyvírók Kamarája) legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában, és a rendezés elnyerte a BAFTA David Lean Díját. Greengrass 2002-es filmje, a Véres vasárnap (Bloody Sunday), amely 13 tüntető brutális meggyilkolásáról szól az északír konfliktus idején, rangos díjakat kapott a berlini és a Sundance fesztiválon.
Sok filmbarát talán nem is tudja, hogy Greengrass pályája kezdetén háborús konfliktusokról tudósított az egyik angol tévécsatorna számára. Tíz évig járta a világ országait, és megdöbbentő anyagokat készített. S bár később fiktív drámákra váltott, érdeklődése a társadalmi témák iránt megmaradt. Filmjeinek erőssége onnan származik, hogy ötvözi a dokumentarista könyörtelen fegyelmét a játékfilmes alkotó drámai szerkezet iránti érzékenységével.
A két Bourne-kasszasiker elkészítése között Greengrass leforgatta A United 93-t, amelynek írója, rendezője és egyik producere volt. A munka során olyan jó csapat kovácsolódott össze a rendezőből és Tim Bevan, Eric Fellner, Lloyd Levin producerekből, hogy úgy döntöttek, újabb közös vállalkozásba fognak. „Elhatároztuk, ezúttal nagyobb filmet csinálunk, de a történet szintén a valóságból fog építkezni – mondja Bevan. – Ez volt a kiindulópont.”
Greengrass és Brian Helgeland forgatókönyvíró megbeszélték, hogy a nem létező tömegpusztító fegyverek (TPF) utáni hajszáról készítenek thrillert. Az iraki dráma számos résztvevőjével konzultáltak, köztük a TPF-ek után kutató különmegbízottakkal, két tucat háborús veteránnal, fél tucat egykori CIA-tiszttel és a CIA egy olyan kommandós parancsnokával, aki részt vett több iraki háborús bűnös kézre kerítésében.
Sok ihletet merítettek Rajiv Chandrasekaran, a Washington Post bagdadi irodavezetőjének Imperial Life in the Emerald City: Inside Iraq’s Green Zone című dokumentumkötetéből is, amely bestseller volt Amerikában. A szerző, aki a helyszínről tudósított a TPF-ek utáni kutatásról, könyvével elnyerte az Overseas Press Club díját, a Ron Ridenhour Prize-ot, valamint a brit Samuel Johnson Prize-ot, és bejutott a National Book Awards döntőjébe. A sikerkönyv ablakot nyitott a Zöld zónára a filmkészítők számára.
Ahogy a projekt előrehaladt, Greengrass érezte, mennyire megtalálta a neki való témát, s azt is tudta, hogy tetszeni fog kedvenc akcióhősének. „Amikor Mattal befejeztük a Bourne-ultimátumot, leültünk megbeszélni, mi legyen a következő közös munkánk. Tudtuk, hogy abban a pillanatban Bagdad a világ legveszélyesebb helye. Azzal is tisztában voltunk, nagy kihívást jelent, hogy tudunk-e ott autentikus és hihető thrillert készíteni. A közönség érti a thrillerek nyelvét. A nézők azért járnak moziba, hogy olyan helyekre is eljussanak, ahová csak a film viheti el őket. Ezek lehetnek a fantázia csodálatos szüleményei, vagy izgalmas valódi helyszínek, amelyeket a híradóban látunk. A mozi azonban jóval többre képes a híradónál.”
„Matt és én két kérdéssel szembesültünk – folytatja a rendező. – Tudunk-e ugyanolyan izgalmas és hátborzongató bepillantást nyújtani egy titokzatos világba, mint a Bourne-filmek? És a legnagyobb probléma: mindezt képesek vagyunk-e olyan extrém környezetben megvalósítani, mint Bagdad belvárosa nem sokkal az invázió után? Biztos vagyok benne, hogy a közönség igennel válaszol majd mindkét kérdésre.”
Greengrass és Helgeland feladata az volt, hogy elvigyék a nézőt arra a veszélyes terepre, ahol történetük játszódik. Meg kellett mutatniuk, mit lát az iraki sivatagból Roy Miller a Humvee-je szélvédőjén át, hogyan festenek a Köztársasági Palota elhagyatott szobái, ahol az amerikai ideiglenes kormány megpróbálja összerakni az országot, és mennyire ijesztőek a sötét utcák, ahol az amerikai ügynökök a körözött háborús bűnösökre vadásznak.
Helgeland lelki szemei előtt lassan kibontakozott a TPF-ek után kutató főtörzs-zászlós alakja, aki azért jön Irakba, hogy megtalálja a fegyvereket, és ezzel életeket mentsen. Miller azokat is kézre akarja keríteni, akik a fegyvereket megalkották, és akár be is vethették volna őket. Az a célja, hogy a bűnösöket az igazságszolgáltatás vonja felelősségre. Miller úgy tudja, hogy egy Magellan fedőnevű informátor még a háború előtt azt közölte az amerikai hatóságokkal, hogy a fegyverek léteznek, és azokat Szaddám képes is bevetni saját népe és a megszállók ellen. Ám amit Miller kiderít, sehogy sem illik a képbe.
A cselekmény előrehaladtával a főtörzs-zászlós kételkedni kezd abban, amit a titkos információ állít, ugyanis hiába kutatnak, egyik bunkerben sem találnak TPF-eket. Miller hivatalos csatornákon keresztül nem kap választ kérdéseire. Ám találkozik egy veterán CIA-ügynökkel, egy iraki civillel és egy újságíróval, és a tőlük szerzett ismeretek egyre közelebb viszik a titokzatos Magellanhoz. Emiatt azonban összeütközésbe kerül egy magas rangú hírszerzővel, a különleges alakulatok egyik tisztjével, valamint korábban befolyásos irakiak titokzatos csoportjával, akik alighanem rosszban sántikálnak.

Nem sokkal azután, hogy befejezték a harmadik Bourne-film forgatását, Matt Damon leszerződött Greengrass új projektjére. „Paullal dolgozni mindig vérpezsdítő élmény, mert arra törekszik, hogy a film minden másodperce teljesen valószerű legyen – mondja Damon. – Érdemes megnézni a Véres vasárnapot: nincs benne semmi mesterkéltség. A United 93-as vibrál a feszültségtől onnantól, hogy az utasok rájönnek, mire készülnek a géprablók. De nem csak ezért mondtam azonnal igent a Zöld zónára, hanem azért is, mert olyan katonákkal dolgozhattam együtt, akik nemrég tértek vissza Irakból vagy Afganisztánból. Megteremtették az autentikus hangulatot. Felbecsülhetetlenül értékes egy színész számára, ha olyan emberek veszik körül, akik átélték azokat a helyzeteket, amelyekről a történet szól.”
Roy Miller főtörzs-zászlós olyan karrierkatona, aki harcolt az 1990-es Öbölháborúban, és a cselekmény idején, 2003-ban egy teljesen más Irakba tér vissza. „Miller megszállottan ki akarja deríteni az igazságot, akárcsak Jason Bourne – jellemzi Damon az általa alakított karaktert. – Közvetlen felettese a CIA bagdadi főnöke, vele együtt kezdi el a kutatást a fegyverek után – ha egyáltalán léteznek.”
„Miller a tettek embere, ezért egyre frusztráltabbá válik amiatt, hogy sehogyan sem találják a fegyvereket – veszi át a szót Greengrass. – Aztán egyszer csak valaki lehetővé teszi, hogy cselekedjen. Meg is ragadja az alkalmat, mert azt akarja, hogy végre történjen valami.”
A rendező nagyon örült annak, hogy színésze, akit majdnem elüttetett a londoni metróval, és tetőről tetőre kellett ugrálnia Tangerben, harmadszor is hajlandó volt vele dolgozni.
„Matt kiválóan hozza a figurát – mondja Greengrass. – Az ilyen szerepekben szereti őt a közönség. Ha Matt a miénkhez hasonló nagy akcióthrillerben játszik, mindenki biztos lehet benne, hogy izgalmas helyeken ered az igazság nyomában, és rendületlenül megy előre, mint a torpedó. Rohan, ugrik, üldöz, verekszik, szóval csupa olyan dolgot csinál, amit Matt Damontól joggal vár el az ember. Persze nem csak akció van a filmben, Matt elegánsan játszik, és nagyszerű történetet mesél el.”
Miller ellenfelét, Clark Poundstone hírszerzőt Greg Kinnear játssza. A színész gyorsan alkalmazkodott Greengrass improvizációs stílusához, és a főszereplőtől is komoly segítséget kapott. „Matt mindig elmagyarázta, mi hogyan működik – mondja Kinnear. – Ilyen helyszíneken és ilyen technikával még nem dolgoztam, de éppen ettől volt olyan izgalmas.”
A hírszerző azért jött Irakba, hogy segítsen helyreállítani a rendet, és ezt a célt bármi áron el akarja érni. „Poundstone hisz abban, hogy nagyon gyorsan beindítható az ország normális működése, és csak ez érdekli, azzal nem törődik, hogy milyen eszközöket alkalmaz – magyarázza Kinnear. – A történetet nem csak egy nézőpontból ismeri meg a néző, mert Paulnak az az elve, hogy minden érvnek helyt kell adni.”
Az ír Brendan Gleeson játssza a CIA helyi részlegének főnökét, Martin Brownt, akihez Miller akkor fordul, amikor úgy érzi, már senkiben nem tud megbízni. „Ami engem illet, a Bourne-filmek után szerintem vicces, hogy pont egy CIA-s a jófiú ebben a történetben” – nevet Greengrass.
A Wall Street Journal jó nevű újságírója, Lawrie Dayne tudtán kívül Poundstone szócsövévé válik. A karaktert Amy Ryan játssza, akit a legtöbben bizonyára a Hideg nyomon (Gone Baby Gone) című filmből ismernek – alakításáért Oscar®-díjra jelölték. Dayne 2003 nyarára a vegyi hadviselés szakértőjévé képezte ki magát, a zöld zónában dolgozik, és nem veszi észre, hogy Poundstone mindenféle mesketével eteti.
Greengrass mindig arra buzdítja színészeit, hogy bátran rugaszkodjanak el a sablonoktól a karakter felépítésekor, és Ryan élt is ezzel a lehetőséggel. „Lawrie rengeteget írt a TPF-ekről – mondja a színésznő. – Most itt van Irakban, és elérkezett karrierje csúcspontjához: ott lehet, amikor megtalálják a TPF-eket. Persze csak ha tényleg léteznek.”
Khalid Abdalla jássza Freddyt, az iraki veteránt, aki féllábú és egy ütött-kopott Toyota Corollával furikázik. A színész Skóciában született egyiptomi szülőktől, és dolgozott már Greengrasszal: A United 93-asban ő játszotta Ziad Jarrahot, az egyik terroristát. „Amikor először hallottam a 93-asról, úgy gondoltam, semmi közöm hozzá – meséli a színész. – Tudtam, hogy 9/11-ről szól, és azt mondtam, kösz, de nem. De aztán kiderült, hogy Paul rendezi, és mivel láttam a Véres vasárnapot, mégis találkoztam vele. Nyilvánvaló volt, hogy a 93-as is jó film lesz.”
Freddy tájékoztatja Millert arról, hol rejtőznek a Baath-párt azon vezetői, akiket keres, és ezzel ledönti az első dominót. „Sok más irakihoz hasonlóan Freddy is örül, hogy megdöntötték Szaddám hatalmát, és legalábbis kezdetben hisz abban, hogy a dolgok jóra fordulnak – mondja Abdalla. – Freddy nem éppen átlagos iraki, hanem dörzsölt egy alak, és a filmben a legfontosabb figura a helybéliek közül.”
A brit Jason Isaacs játssza Briggs alezredest, a különleges alakulat parancsnokát, aki le akarja állítani Millert. A színésznek tetszett az a precizitás, amely a film készítését jellemezte. „Paul mindennek aprólékosan utánanéz – mondja a színész. – Kitűnő csapat dolgozott a keze alá, kaptam tőlük egy csomó dokumentum felvételt, YouTube-klipeket, hangfájlokat, hogy alaposan fel tudjak készülni. Mindez rendkívül hasznos volt, de még mindig semmi ahhoz képest, amit a helyszínen az emberektől megtudtam.”
Az iraki hadsereg leszerelését a Poundstone-t játszó Kinnear jelenti be egy zsúfolt sajtótájékoztatón. Ryan és a rengeteg, újságírót játszó mellett ott volt a teremben Rajiv Chandrasekaran is, továbbá Michael Bronner társproducer is, aki korábban a CBS-nek tudósított. Mindketten hasonló tájékoztatókon vettek részt 2003-ban, és a filmben ugyanolyan kérdéseket tesznek föl, mint annak idején. Bronner a háború alatt a CBS NEWS/60 minutes című hírműsorában riporter volt Irakban, és azért csatlakozott a produkcióhoz, hogy háttér információkat gyűjtsön Greengrass számára.
„Számtalan sajtótájékoztatót ültem végig a Zöld zónában – idézi fel emlékeit Chandrasekaran. – Úgy hívtuk, hogy „ötórai örömködés”, átvéve a hajdan vietnami háborúról Saigonból tudósító kollégák szakkifejezését. Ugyanis az a kép, amit a pódiumról festettek nekünk az aktuális helyzetről, köszönő viszonyban sem volt a Zöld zónán kívüli valósággal.”
Bronner alaposan feltárta a filmesek számára, mi is volt a helyzet a TPF-ekkel. „Minden katona, aki csak TPF-ek után kutatott, és minden CIA-s, aki az első hullámmal érkezett Irakba, úgy gondolta, Szaddám valóban dugdoshat valamit – mondja Bronner. – Attól nyilván nem tartottak, hogy Szaddám mindjárt Amerikára dobja az atomot, de még én is úgy tippeltem, hogy valamilyen ócska vegyi fegyvert azért csak tartogat számunkra. Mindenki teljesen paff lett, amikor nem találtak semmit. Rendkívül részletes felderítő jelentések voltak a kezükben, és minden információ téves volt. Hát ez meg hogy lehet? Ebben a műfajban ekkora melléfogás meglehetősen gyanús. Egy ilyen izgalmas rejtély tényleg arra sarkallhat valakit, hogy utánajárjon a dolgoknak.”